Olyan volt az este a firenzei temetőbe, mintha megállt volna az élet. Buffyn, Willown és Xanderön kívül nem volt ott senki. Maximum a szél susogását lehetett hallani a fák között.

-Mit gondoltok, fogunk ma már találkozni démonokkal? - tette fel a kérdést Willow.

-Ami az illeti, én erősen kétlem. - válaszolt Xander.

-Észrevettétek, hogy az elmúlt napokban egy démonnal sem találkoztunk, mintha elmentek volna innen. -kapcsolódott be Buffy.

-Talán tudomást szereztek az ittlétedről. -tippelgetett Willow.

-Ha ez még így is van, hova mehettek volna? -mosolygott Xander. -A világ minden részére kiküldtünk vadászokat. Igaz ők nem olyan ügyesek még, mint Buffy, de azért én nem állnék ki ellenük.

-Jó Xander, de te senki ellen nem állsz ki szívesen. -jegyezte meg szurkálódva Willow.

-Most úgy teszek, mintha ezt meg se hallottam volna.

-Ahelyett hogy itt piszkálódtok, inkább próbáljuk meg kitalálni mi történhetett. -javasolta Buffy.

-Biztosan újjáépült Sunnydale és mindenki… -kacagott Xander, de amikor látta hogy Buffy és Willow is csúnyán néz rá, lefagyott a mosoly az arcáról. -Jól van na. Tudom jól, hogy Sunnydalet lerombolta Spike. -ahogy kimondta a nevét Buffynak ismét összeszorult a szíve, Xander pedig nagyon jól tudta, hogy ez a név mostanában tabu volt a társalgásban, úgyhogy gyorsan el is hallagatott. Nem szólt egyikük sem egy szót sem, mindenki tudta mit gondol a másik de főként Buffy.

Torkába megjelent az a kis gombóc, ami mindig is szokott, ha Spikera terelődött a téma. Emlékek futottak át az agyán, mit együtt éltek meg, legyenek azok jók vagy rosszak. Legjobban talán az hiányzott Buffynak ,amikor Spike magához húzta, és akkor úgy érezte nem engedi már el soha. Habár Buffy olyankor legtöbbször tiltakozott, de legbelül élvezte, hogy végre nem neki kell irányítani, hanem őt irányítják. Hiányzott neki Spike minden pillantása, és erős karja, és habár Spike egy erős macsónak volt beállítva, Buffy jól ismerte érzékeny oldalát is, mivel annyiszor meghatotta már.

-Akkor talán jobb, ha haza megyünk, itt már úgysem találkozunk senkivel. -jegyezte meg Willow, mire a többiek beleegyezően bólintottak, de útjuk továbbra is némán telt.

Mikor kiértek a temető kapujához, befordultak egy kis utcába, mely teljesen kihalt volt már ilyenkor. A kis utca végén egy hatalmas többszintes ház helyezkedett el, melynek a kapuja most is, mint mindig tárva-nyitva állt, Buffyék ezen a kapun fordultak be, majd siettek fel a lépcsőn. Mikor benyitottak a lakásba, Dawnt látták, ahogy a kanapén alszik, a tévé előtt.

-Mondtam neki ezerszer, hogy ne várjon meg minket este, úgyis elalszik. -rázta a fejét Buffy.

-Ne aggódj Buffy, majd alszom a padlón. -javaolta Xander.

-Nem kell, egy perc és eltávolítom innen. -ezzel Buffy felkapta Dawnt, és bevitte a szobába, majd kijött és becsukta maga után az ajtót.

Ez a lakás nem volt valami nagy. Egy szobája volt, és ebben aludt a 3 lány, Xander pedig a kanapén. Sajnos nem futotta nekik jobbra, mert négyűjük közül csak Xander dolgozott, és az is csak egy kis építkezés volt.

-Jaj Buffy mielőtt elfelejtem mondani, reggel csomagod jött, és odatettem az éjjeliszekrényedre. -jegyezte meg Willow.

-Köszi, majd megnézem. Itt az ideje, hogy aludni térjünk. Stipstop a fürdő.

-Afene, én akartam előbb mondani. -huppant le Xander egy fotelbe.

Lassan mindegyikük sorra került, és nyugovóra tért.

London

-Giles, de hisz ez gyerekjáték, már a múltkor is sikerült. –tette csípőre a kezét Faith.

-Tudom, hogy neked az, de azért menj csak végig rajta mégegyszer. –mutatott Giles egy hatalmas építményre, ami egy akadálypálya szerűség lehetett.

-Ha ettől jobban érzed magad. –ezzel Faith egy hatalmas ugrással már az építményen is volt.

Eközben Giles mással foglalatoskodott. Rakosgatta a könyveit, némelyikről lefújta a port, és átnézte a leveleket.

-Levelet kaptunk Buffyéktól. –szólt oda Faithhez.

-Tessék? –kérdezett vissza Faith,mert nem hallotta két szaltó között.

-Mondom, levelet kaptunk Buffyéktól. –mondta kicsit hangosabban Giles.

Faith ebben a pillanatban ugrott le a tákolmányról, pont Giules orra elé, mire a régi figyelő megállította a stoppert.

-Lassú. –csak ennyit tett hozzá.

-Ugyan Giles ne legyen olyan szigorú. Mutassa! –majd kikapta Giles kezéből a stoppert. –Dehisz ez 15 másodperccel jobb, mint az előző.

-Pont ez az. Már egyszer végigmentél rajta, most még gyorsabbnak kellett volna lenned. –Faith szúrós tekintettel nézett rá. –Jól van, jól van. Nem volt olyan rossz. –ismerte el Giles. –Nézd leveled jött.

-Köszi. –Faith átvette,majd bement vele a szobájába, és ledobta az ágyra. –Na és mit írnak Buffyék? –kiabált ki a szobából.

-Semmi különöset, csakhogy alig van vadászni valójuk. Willow azt írja, hogy mennyire hiányzik neki Kennedy, mert a múlthéten hazament, hiányolta a szüleit, és úgyvélte ott nagyobb szükség van rá.

-Úgysem volt sosem szimpi a csaj. –jegyezte meg Faith, amikor kijött a szobából.

-Dawnnak hiányzunk, Xander meg panaszkodik, hogy senki nem ért angolul.

-Asszem jó döntés volt, hogy veled jöttem ide. Na jó itt az ideje, hogy letusoljak, majd megyek pihenni, kifárasztott ez a nap.

-Rendben. Akkor én is megyek, de holnap korán jövök. Jó éjt! –ezzel becsukta maga mögött az ajtót Giles.

-Le kéne cseréltetnem a zárat. –jegyezte meg magában Faith, majd bevonult a fürdőbe.

Firenze

Nem kis időbe telt Buffynak, hogy elaludjon, és amikor elaludt akkor is fura álmok kísértették. Álmában ismét Sunnydaleben volt, de az egész olyan volt, mint egy dokumentumfilm. Minden előröl kezdődött. Buffy látta magát, ahogy megérkezett Sunnydalebe, azt, amikor Giles kirakta elé azt a vámpíros könyvet, amikor megölte az első démonát, és az események egyre gyorsultak. Egyik pillanatról a másikra már ott állt Angel előtt, és újra átélte amikor ledöfte, de nem volt ideje átgondolni, vagy megbánni, mert már az évzáróján ült, és azt várta, hogy mikor jön el a sötétség. A rengeteg harcról csak úgy úsztak a képek az agyában, egyre több és egyre sűrűbb. Aztán jött Glory, és a torony. Meghalt. Meghalt a testvéréért, de alig volt ideje élvezni a mennyországot, mert egyből kirántották onnan. Aztán már egyre több jelenet szólt Spikeról, majd Willowról, és a fekete mágiájáról. De ennek is vége lett, mígnem az utolsó harchoz nem értek. Itt mintha megállt volna az idő. Minden olyan lassú lett hirtelen. A képek nem rohantak, az ellenségek nem változtak, mindenhol csak vámpírokat látott. De ahogy vége lett a harcnak, márcsak Spike arcát látta, utolsó szavait hallotta, és ugyanazt érezte. Mérhetetlen fájdalmat. Ahogy vége lett az egésznek, Buffy felült ágyában, és mérhetetlen vágyat érzett az iránt, hogy kinyissa a csomagot amit kapott. Izgatottan széttépte a csomagot, de nem talált benne egyebet, csak egy medált, egy fura jellel.

London

Eközben Faithet is szörnyű álmok gyötörték. Neki is minden lezajlott a fejében, de az ő gondolatai inkább a harcra összpontosultak, mint az érzelmekre. Fájdalma sokkal inkább fizikai volt, mint lelki. Mindenegyes csapást újraérzett bőrén, a késszúrást a hasában, és a perzselő tüzet a bőrén. Faith sem bírta sokáig és ő is kipattant ágyából, hogy megkeresse a csomagot, amit ledobott valahova, amikor aludni ment. Ugyan az volt a csomagban, egy medál. A medálon egy háromszög volt, benne egy könnycsepp alakú forma.

Faith és Buffy egymásról semmit sem tudva bontották ki a csomagot, de arra aztán végképp nem számítottak, hogy nem csak ketten vannak. Valaki három csomagot küldött ki a világba, méghozzá a harmadikat Madridba, egy fiatal lánynak, aki szintén átélte a Sunnydalei eseményket, habár ő ott sem volt. Látomásaiban minden látott, mind Faith harcait, mind Buffyét, de ugyanakkor olyan dolgokat is amin ők ott sem voltak. A lány riadtan ugrott fel ágyában, csak úgy zihált a teste. Gyorsan felnyitotta a rejtélyes csomagot, majd farkasszemet bámult a medállal.

Miközben Buffy bámulta a medált, egy könnycsepp szaladt végig arcán, mely a medálon landolt. Faith orra vérezni kezdett, mely cseppenként hullott a medálra. A madridi lányt pedig kiverte a verejték a látottaktól. Egy verejtékcsepp gördült végig homlokán, le az arcára, majd az állán elhagyta testét, és a medál lett végső nyugvóhelye. Ebben a pillanatban, ahogy mind a három lány teste keveredett a medállal, szívük mintha egyszerre dobbant volna meg. Mind a hárman úgy érezték, elhagyja őket az erő, de ugyanakkor valami megmagyarázhatatlan érzés lett úrrá rajtuk. Ez az érzés egyben jó és rossz érzéseket indított el bennük.

Valami történt, gondolta mind a hármuk. Buffy és Faith is érezte, hogy ennek köze van Sunnydalehez, a lány azonban csak sejtette, hogy mit kell tennie.

Másnap reggel, mikor a nap még fel sem kelt, Buffy már azon volt, hogy összecsomagolta a holmiijait, és ezt nem kis ricsajjal tette, így Willow és Dawn is felébredt.

-Buffy, te meg mit csinálsz? –kérdezte álmosan Dawn.

-Csomagolok, és nektek is kell, úgyhogy kelljetek fel!

-Hogy miért? Hova megyünk? –pattant ki Willow.

-Sunnydalebe.

-Sunnydalebe. –válaszolt Faith Gilesnak, amikor a volt figyelő kérdőre vonta, hogy miért kelti fel ilyen korán.

-Dehisz Sunnydale…

-Sunnydale ébredezik. –vágott közbe Faith. –És nekünk ott a helyünk.

-Akkor irány Sunnydale! –mondta Xander, nem ellenkezve Buffyval. –Ha te azt mondod, hogy Sunnydale újjáépült, akkor nem kételkedem benned.

-És mi sem. –értett egyet Willow.

Pár óra múlva már a repülőn is ültek, és izgatottan várták, hogy a buszállomáson legyenek.

„Vajon vezet út Sunnydalebe?” gondolta Buffy. Ha igen akkor már ott választ kapnak a kérdésére.

Végre leszállt a gép, ők pedig sietve rohantak a buszállomásra. Végre találtak egy táblát, amin a menetrend volt.

-Hát igazad volt. –bólintott Giles Faith felé. –Vajon Buffyék is tudják.

-Tudja. –bólintott Faith. –Érzem.

-Akkor nincs más teendőnk, csakhogy felkeressük őket.

Sem Buffy, sem Faith nem tudta, hogy rajtuk kívül más is érkezik a városba…